JÓ HÍRÉT A KADARKÁNAK

 JÓ HÍRÉT A KADARKÁNAK 
 

 

 

22. alkalommal rendezték meg Kiskőrösön a Kadarka Nemzetközi Borversenyt. A kadarkát kedvelők számára nem kell bemutatni ezt az eseményt, hiszen a legnagyobb múltra tekinthet vissza azon események sorában, melyek a kadarka szőlőfajta és bor népszerűsítését tűzték ki célul. Az eseménynek ezúttal is az István Borház adott otthont, professzionálisan szervezve a vendégek fogadását és a borbírálatot egyaránt. Beküldött mintákban ezúttal sem volt hiány, bár a számuk a tavalyi mennyiséget nem érte el. A versenyre a termelők 92 borral neveztek be kadarka és kadarka cuvée kategóriában fehér, rozé, siller és vörös borokkal. Összességében 75 tiszta kadarka érkezett. A megmérettetés nemzetköziségét jól bizonyította a Felvidékről, Erdélyből, Délvidékről érkezett határon túli borászatok jelenléte.

A rendezvény szakmai színvonalát, presztizsét mutatja, hogy nagyon sok borász személyesen is eljött a megmérettetésre. Az esemény szakmai fővédnöke Mészáros Pál, a 2016. Év Bortermelője és a Magyarország legszebb szőlőbirtokának tulajdonosa, a Kadarka Szalon törzstagja volt. A zsűri és a csúcsbizottság elnökeként Frittmann János, a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke felügyelte a három bizottság munkáját.

Hogyan tovább Kadarka? 

Ezzel a címmel, a hagyományoknak megfelelően a borbírálattal egy időben a kadarka népszerűsítése, jövője mellett hitet tevő borászok és más szakemberek részvételével került sor egy kerekasztal megbeszélésére Viniczai Sándor szakújságíró vezetésével. Milyen is az igazi kadarka? Hogyan lehetne leírni, pozícionálni a kadarka bort? Ezek a kérdéseket ismét körbe jártuk. Mindig közelebb jutunk egy kicsit a megoldáshoz, bár nehezíti a dolgunkat, hogy mennyire sok arca is van a kadarkának. A kadarka, mint szőlőfajta gondozásának nehézségei, „szeszélyei”, a legújabb klón-specifikációk, az ültetvények felépítése, metszési módszerek, és más szakmai kérdések mellett a résztvevők áttekintették a népszerűsítést lehetővé tevő rendezvények, programok lehetőségeit, s a gasztronómiában, vendéglátásban történő „hatékonyabb” bemutatkozás, felhasználás feltételeit. Ez utóbbira a Magyar Sommelier Szövetség képviselőjétől javaslat is érkezett egy ebből a célból történő összevetésre. A Kadarka Szalon is bemutatkozott, kiemelve azokat a lehetőségeket, értékeket, melyek mentén a következő Szalont szervezzük június 24-én a Vajdahunyadvárban, a Múzeumok Éjszakája, valamint a Magyar Bor és Pezsgő Napja kitűntetett eseményeként.

A verseny nagydíját a Borka Pincészet 2015. évi Sikósi Kadarkája nyerte a Villányi borvidékről, a második helyezett a Halmosi Pincészet 2013-as Szekszárdi Kadarkája, míg a harmadik a Besenyei Borház egri Kadarka bora lett. A Kadarka Kör különdíját a Besenyei Borház Kadarka bora kapta. Az István Borház különdíjjal jutalmazta a legszebb cuveét-t, melyet Toronyi György Szekszárdi Zweigelt-Kékfrankos-Kadarka bora érdemelt ki.